Financial Times: Amerikából szerezne be AstraZeneca-vakcinát az Európai Unió
Az Európai Bizottság bízik abban, hogy sikerül együttműködni az Egyesült Államokkal.
Az Európai Bizottság bízik abban, hogy sikerül együttműködni az Egyesült Államokkal.
A Nanushkát és az mcule-t is a legjobb százban találjuk.
A korábbi súlyos világjárványoktól eltérően az emberiség ezúttal egyáltalán nem volt tehetetlen és igenis képes ellenőrizni a természet erőit – ezt tartja a koronavírus-járvány legfontosabb tanulságának Yuval Noah Harari. A történész szerint, hogy mégis ennyi a beteg és a halott, az a politika bűne, mert a tudósok megtették a magukét.
A Financial Times vezércikkben sürgeti, hogy a ma kezdődő eljárás során a Szenátus marasztalja el Trumpot, amiért lázadást szított a törvényhozás ellen. Az Economist szerint azonban hiába egyértelműek a bizonyítékok, a volt elnök meg fogja úszni.
2021-ben rendezni kell a keleti és a nyugati tagállamok közötti viszonyt, a közös érdekek és értékek alapján kell egymást megérteni és együttműködni – foglalt állást szerkesztőségi vezércikkben a mértékadó brit lap.
Interjút adott a Financial Timesnak Varga Judit magyar igazságügyminiszter. A magyarországi jogállamiság helyzetével kapcsolatos konfliktust igyekezett a nyugat-európai terrortámadásokkal elfedni, kárhoztatta a fukar négyest, de jelezte, a magyar kormány nem követi lengyel szövetségesét az abortusz szigorításában.
A szakemberek exodusa az egész térségben fenyegeti az egészségügyi ellátást, és ezen a magyarországi orvosbérek emelésének módja sem fog segíteni – erre a következtetésre jutott a Financial Times cikke.
A tőkevagyon jobb elosztására van szükség - hirdette Sir Samuel Brittan, a londoni The Financial Times vezető publicistája, aki szerint az elöregedő Európában a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kellene kötni, a bevándorlást pedig - morális okokból - nem volna szabad korlátozni. A héten 86 évesen elhunyt Brittan a hagyományos brit újságírás egyik legnagyobb alakja volt, az alábbi interjút 2004-ben, Londonban adta a HVG-nek, most változtatás nélkül közöljük újra.
Elhunyt Sir Samuel Brittan, a The Financial Times legendás szerkesztője, a szabadpiac és a munkaerő szabad áramlásának elszánt híve, a sokak által bírált Margaret Thatcher egyik fő támogatója. A HVG munkatársának, Farkas Zoltánnak kétszer is volt alkalma interjút készíteni vele, most ezeket a különleges találkozókat is felidézi.
Ha elnökváltás lesz Amerikában, az éppen akkor ad majd lökést a liberális erőknek Európában, amikor a belarusz fejlemények is jelzik, hogy az olyan erős emberek számára, mint Orbán Viktor, az öregedés a legnagyobb ellenség - írja a Financial Times.
Akár már a július 17-én kezdődő EU-csúcson döntés születhet arról, hogy az uniós újjáépítési alap szétosztásánál feltételül szabják a tagországok számára a jogállamiság betartását is. Persze csak akkor, ha az Európai Unió soros elnökségét betöltő német kancellár is úgy akarja - írja a Financial Times.
Az Orbán-kormány 10 évét elemzi a Financial Times írása.
Olyan társadalmi kísérletek zajlanak a koronavírus megjelenése következtében, amilyeneket egy kormány sem merne meglépni „békeidőben” – állítja korunk egyik legismertebb gondolkodója.
A Financial Times gyűjtése szerint Budapest az élbolyban van a bekamerázások terén. De a kínai Csungkingban figyel ám igazán a Nagy Testvér.
Frans Timmermans pedig arról beszélt, miért kellett ablak nélküli irodában találkoznia szakszervezeti vezetőkkel Budapesten.
A párt a tekintélyes lap szerint a felfüggesztésre szavaz, ami a Fidesznek elfogadhatatlan.
A brit gazdasági napilap világosan fogalmaz szerkesztőségi állásfoglalásában. Az Európai Néppártnak és annak csúcsjelöltjének, Manfred Webernek ki kell állnia a demokratikus értékek mellett.
A Financial Times szerdán megjelent számában egy egész oldalas hirdetést adott fel a Google, hogy elmondják, mit gondolnak az Európai Unió új szerzői jogi irányelvéről, azon belül is annak 11. cikkelyéről.
A túlóratörvény-ellenes tüntetések kapcsán a Financial Times is kielemezte a magyarországi eseményeket, de gazdasági szempontból. A lap szerint a magyar gazdasági modell ellenmondáson alapul.
A brit üzleti napilap Soros György üzletembert, filantrópot, a Fidesz ellenségét választotta meg az év emberének.